Merida Cross Trekking kerékpárok ajándékba is

Merida Cross TrekkingEgy nagyon kedves barátom javaslatára ősszel szert tettem egy trekking cross bringára, mely mint mondta olyanoknak való, akik szeretnének terepen kerékpározni, de távol tartják magukat a száguldozástól és a meredek hegyoldalak köveitől. Ez a bicikli ugyanis masszív felépítésű, mellette pedig kényelmes kivitelezésű, így nagyon jól egyesíti a terep és a városi használatot. Nekem éppen erre volt szükségem, hiszen eldöntöttem, hogy felhagyok a tömegközlekedéssel és nem idegesítem magam a folyton késő tömegközlekedési eszközökön, inkább saját magam osztom be időmet reggel és a munkából hazafelé is. Nagy méretű kereke miatt kényelmesebbek ezek a kerékpárok mint egy mountain bike, de terepen fel kell készülnöm, hogy nem fogom ugyanazt a virgoncságot érezni. Ez azonban nem zavar, hiszen nem vagyok már fiatal legény, így nem vágyok ilyen élményekre, inkább kényelmesen fedezem fel családommal és barátaimmal a közeli és távoli kerékpár utakat, melyek mellett mindig találok látnivalót, mely örömmel tölt el túráim során.