Szerezze be Ön is az autóipari célszerszámokat

Puma1Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Így van ez, ha az ember slusszkulcsot ad a zöldfülű kezébe. Reménykedik, hogy megússza sérülés nélkül, hogy nem lesz baja a kocsinak sem, ha egyre többször engedjük, hogy vezessen. Előbb vagy utóbb persze tudtuk, hogy valami történik majd. Gondoltuk kis koccanás, rosszul kivitelezett tolatás, elnézett parkolás miatt vehetjük majd elő a javítópasztát a fiókból. Ennyivel számoltunk, ám az élet mást hozott. A legutóbbi kiruccanás alatt ugyanis sikerült nekigurulnia egy oszlopnak. Ez a manőver benyomta a kocsi jobb elejét. Nem volt elég a paszta, autóipari célszerszámok kellettek a javításhoz. Irány a műhely és a szerelő. A karosszéria lakatosok pár nap alatt elvégezték a javítást, így most ismét helyreállt a rend. Persze nem tudhatjuk, hogy mikor lesz a következő eset, de annak idején mi nekünk is meg kellett tanulni a vezetés minden szabályát és fortélyát. Nincs ez most sem másként, ha nem engedjük, akkor soha nem tudja majd elsajátítani a megfelelő rutint. Így aztán a kulcs most is elől van, és viheti az autót, ha szüksége van rá.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!